Hozzáadatlan érték

Az a bizonyos hozzáadott érték – nagyon leegyszerűsítve – a munkahelyeken dolgozó munkavállalók által megtermelt javak után keletkező pluszbevételt jelenti. Másképp fogalmazva: ha vesszük a kész termék/szolgáltatás végső eladási árát és ebből kivonjuk a szükséges nyersanyagok, alkatrészek, szolgáltatások beszerzési értékét – tehát az összesített vételi árat –, akkor ami marad, az a hozzáadott érték. Önmagában a hozzáadott értékből, persze, nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni - például egy ország gazdaságáról vagy egy  vállalat teljesítményéről -, de az mindenképpen megfontolandó, hogy

• az Európai Bizottság 2022 májusában megjelent gazdasdági jelentése szerint, a Magyarországra jellemző alacsonyabb árszint és hosszabb munkaidő hatásainak kiszűrése után, egy hazai dolgozó átlag 32 százalékkal kevesebb hozzáadott értéket teremt egy átlagos uniós munkavállalónál.
  
• az OECD 2016-os adatai szerint a magyar export hozzáadott értéke 56% körüli, amely uniós szinten a negyedik legalacsonyabb érték. Ráadásul majdnem kétharmada a feldolgozóiparban keletkezik, míg a jellemzően magas hozzáadott értékű szolgáltató szektor részesedése mindössze egyharmados idehaza.
• sőt mi több (illetve kevesebb), az egyre erősödő járműipari szektorban - amely Magyarországon, 2017-ben, csaknem a magyar feldolgozóipar harmadát tette ki, és a teljes magyar export ötödét adta, csaknem 176 ezer embert, a teljes hazai munkaerő négy százalékát, foglalkoztatva - is le vagyunk maradva a régióban: a járműexport tekintetében 10 százalékponttal kisebb a magyar hozzáadott érték, mint a szlovák; de a gumi- és műanyagtermékekben is a magyar a legalacsonyabb régiós érték; sőt még a viszonylag magas hozzáadott értékű IT-szektorban is a román hozzáadott érték magasabb a miénknél.

Az adatokból és elemzésekből egyértelműen kirajzolódik, hogy a relatíve és az abszolút értékben is alacsony hazai hozzáadott érték nagyrészt annak tudható be, hogy bár a feldolgozóiparunkban a végtermék gyakran prémium kategóriásnak számít (lásd a kecskeméti Mercedest), de az előállítás során nagyrészt máshol kifejlesztett (és ott magas K+F hozzáadott értéket teremtő) importált termékeket rakosgatnak itt össze, és aztán ezek a kész vagy félkész termékek kerülnek tovább-exportálásra. Azaz kishazánk egyelőre még csak egy alacsony hozzáadott értékkel bíró – ráadásul igen költségérzékeny – hatalmas alkatrészraktár és a tömeggyártásra ráállt összeszerelő üzem, amelynek felzárkózását  nemcsak Európa élvonalához, de már a többi közép-európai országhoz is, egyre inkább hátráltatja a magas – alapvetően német – autóipari kitettségen kívül, az automatizációra való alacsony affinitás és a foglalkoztatási költségek erőteljes – sok hazai vállalkozás által egyszerűen kigazdálkodhatatlan – növekedése.