Az Úr napjától az ötnapos munkahétig

Nagy Constantinus, az első keresztény római császár, már 321-ben állami ünneppé és munkaszüneti nappá nyilvánította a vasárnapot (az Úr napját), majd négy évvel később az általa elnökölt niceai zsinat végérvényesen vasárnapra tette a keresztények heti ünnepét, amelyre vonatkozóan munkavégzési tilalmat is előírtak (hogy a hívek részt vehessenek a szintén kötelezővé nyilváníttatott templomi istentiszteleten). Magyarországon mindez – a vasárnapi munka tilalma és a templomlátogatás kötelezettsége – Szent István, majd 1092-ben Szent László törvénykezéseit követően vált gyakorlattá.

Az 1700-1800-as évekre azonban a gőzalapú iparosodás, a nagyüzemi mezőgazdaság, illetve a nagyszámú városi gyári munkás megjelenésével eme keresztényi kötelezettség gyakorlása lanyhulni kezdett, olyannyira, hogy a vasárnapi munkavégzés tilalma jóformán feledésbe is merült, így a gyári munkások az első ipari forradalom óta „joggal” követelték a napi 14-16 órás, és a heti hétnapos munkaidő csökkentését. Magyarországon ez utóbbi 1891. január 31-én teljesült, amikor az Országgyűlés elfogadta azt a jogszabályt, amelynek első paragrafusa kimondta:

Vasárnapokon, valamint Szent István király napján, mint nemzeti ünnepen, a magyar szent korona országainak területén az ipari munkának szünetelnie kell." A 3. paragrafus azonban felhatalmazta a kereskedelmi minisztert, hogy saját jogkörben határozza meg  

azon iparnemeket, melyeknél azért, mert az üzem félbeszakítása lehetetlen, vagy a folytonos üzemben tartást a fogyasztó közönség vagy a közforgalom igényei vagy valamely hadászati vagy egyéb közérdek, jelesen ipari indokok feltétlenül megkövetelik, az ipari munka az első szakaszban megjelölt szünnapokon is végezhető lesz"Ilyenkor a munkát úgy kellett szervezni, hogy a munkások legalább havonta egy, vagy minden második hétben legalább egy fél vasárnapig munkaszünetet élvezhessenek.

Aztán 1919-ben a frissen alakult Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) első egyezménye a munkaidőt szabályozta oly' módon, hogy az iparvállalatoknál napi nyolc és heti 48 órát írt elő. Ezt az elvet 1930-ban terjesztették ki a kereskedelemben és az irodákban dolgozókra is (jóllehet az egyezményt csak kevés tagország ratifikálta).

Magyarországon is csak 1937-ben emelték törvényi erőre a 8 órás munkanapot és a legfeljebb 48 órás munkahetet. A heti munkaidő aztán 1967-től 44, 1989-től 40-42 órára csökkent, majd 1992-től valósult meg a 40 órás munkaidő, amelynek alapesete a szombatnak és a vasárnapnak a munkamentessége, azaz a megszokott normál vagy 5+2-es munkarend, ugyebár.