Munkaszüneti napok - most és anno

Ha munkaszüneti nappá nyilvánítanak egy munkanapot (mint azt legutóbb Nagypéntekkel tették 2017-ben), az a dolgozó néptömegek számára mindenképpen jó hír (a munkáltatók számára már kevésbé), hiszen az állandósuló és hosszabbodó munkahelyi leterheltség mellett így talán van esély arra, hogy egy kicsit több idő jusson pihenésre, regenerálódásra, feltöltődésre. Végülis nem élünk a középkorban...

...bár az igazság az, hogy nagy tévedés azt gondolni, hogy a “sötét középkorban” az emberek állandó és megállás nélküli robottal töltötték túlvilági félelemmel átitatott napjaikat. A ma emberének furcsának tűnhet, de a történészek szerint a középkorban, főleg a 13-14. században jóval több szabadnapja volt a dolgozó népnek, mint a mai munkavállalóknak. Vallási ünnepek, céhünnepek, családi ünnepek, királyi (állami) ünnepek vég nélkül követték egymást, melyek gyakran több napig is eltartottak. és jórészt vidám szórakozással teltek. Becslések szerint az egyébként is pihenőnapnak számító vasárnapok mellett átlagosan nyolc olyan hét volt egy évben, amikor - csak vallási regulák miatt - tilos volt dolgozni, vagyis,  mostani kifejezéssel élve, munkaszünetnek számított. Ilyen volt például a karácsonyi időszak, (amely nem csupán két munkaszüneti napból állt, hanem egészen Vízkeresztig, 12 napon át tartott), a Húsvét, és a Húsvét előtti nagyhét, a Gyümölcsoltó Boldogasszony, a Gyertyaszentelő Boldogasszony, a Kisboldogasszony, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe, és persze a keresztény egyház szülinapja, a Pünkösd és még néhány dologtiltó nap, mint például Szent Borbála vagy Szent Luca napja. 

A dologtiltó nap (a nép nyelvén a munkaszüneti nap) lehetett általános, azaz mindenkire és minden munkára érvényes, vagy részleges, csak egyesekre s bizonyos munkára, mint például a férfiak esetében az istállóban, a méhesben, a pásztorkodás vagy a kocsihajtás során végzett munkára, az asszonyok esetében pedig többek között a mosásra, a kenyérsütésre, vagy tűzrakásra vonatkozó egész napos tiltás. Az egyház hivatalos szóhasználatában a dologtiltó napok a szolgai munkát tiltó napok voltak. Az 1515-i veszprémi egyházmegyei zsinat határozatának értelmében olyan "ünnepnapok, melyeket a klerikusoknak és a laikusoknak szolgai munkától tartózkodva kell megtartaniuk".

De „temetni” lehetett a munkát a mezőgazdálkodással kapcsolatos ünnepeken is, például a szántás vagy a betakarítás befejezésének napján. Emellett a céhmesterek a céhtagok munkáját a nap járásához igazították, a városi törvények általában tiltották, hogy a kézművesek gyertyafény mellett dolgozzanak, így az iparosoknak - és a földműveseknek is - télen eleve több szabad idejük adódott. Ja, és a déli ebéd után pedig szinte kötelező volt a pihenés.

Korabeli feljegyzések alapján készült egyes számítások szerint egy 14. századi jobbágy mindössze évi 150 napot dolgozott „csak” – igaz, hogy a munkaidő a földeken pirkadattól alkonyatig tartott, ez télen 8-10, de nyáron akár 16-18 órát is jelentett…

Ehhez képest nekünk, itt Magyarországon, jóval kevesebb munkaszüneti nap adódik, amely napszámmal egyébként Hollandiával, Angliával, és Wales-sel sereghajtók is vagyunk Európában.