Fenyőmunka vagy vízkereszt vagy amit akartok

Magyarországon évente mintegy kétmillió karácsonyfa kerül felállításra (a legtöbb az otthonokat díszíti, de szépszámmal kerülnek fák közterekre, cégek, közintézmények, iskolák közösségi tereire is), és ahhoz képest, hogy a karácsonyfák tündöklése mindössze 2-3 hétig tart, igen sok meló van velük.

A Vízkereszt (január 6.), egyrészt a háromkirályok, illetve a napkeleti bölcsek ünnepe (plusz a farsangi szezon kezdete), másrészt a karácsonyfák „tűzrevetésének” - és egyben a karácsonyi időszak lezárásának - hagyományos időpontja.

Idehaza mintegy háromezer hektáron, leginkább Zala, Vas és Somogy megyében nevelnek karácsonyi örökzöldeket. A néhány, 20-25 hektáron termelő nagyobb gazdaság mellett, több száz kisebb, 1-2 hektáros magángazdaságban folyik a termesztés. A két legismertebb hazai termelő Nemespátró és Surd községek. Surd például az ország karácsonyfáinak mintegy 60%-t biztosítja, lakosságának nagy része, szó szerint, a karácsonyfákból él. Itt szinte nincs is olyan család, amelyik ne lenne kapcsolatban a fenyőtermesztéssel, generációról generációra öröklődik a fenyőmunka. De a tévhittel ellentétben nem ad hoc erdőjárásról és -irtásról van szó, a karácsonyfának szánt fenyőket külön erre a célra létesített telepeken nevelik, gyakorlatilag haszonnövényként, a kivágottak helyére pedig nyomban újat ültetnek (a gyökeres, cserepes karácsonyfák a forgalom 10-15 %-t adják).

Egy egyhektáros telken nagyjából 9000 fa fér el, amiből 250-300 darabot adnak el egy évben, így az adott területen komoly, élő fenyveserdő található (műfenyők gyártására létesített ipari gyártócsarnokok, raktárak, logisztikai bázisok helyett). A leggyorsabban a lucfenyők nőnek, 5–8 évesen kerülnek kivágásra; az ezüstfenyőket 6–11 évesen, a Nordmannokat pedig csak a 8. évtől lehet eladásra kínálni, körülbelül 15 éves korukig (egy 1,5–2 méteres fa úgy 12 éves lehet). 

A karácsonyi "haszonfenyő"  - amíg eladásra kerül - sok-sok ráfordított munkát és költséget igényel: rendszeresen metszeni, nyírni-fazonírozni, kapálni kell; a műtrágyázás és a vegyszerezés is alapfeltétel, a meleg és száraz nyarakon pedig (a klímaváltozás itt is érezteti a hatását) a rendszeres locsolás is elengedhetetlen, "cserébe" viszont a túl enyhe tél sem tesz jót a fáknak. És persze ott van az őrzés, majd a favágás és a szállítás is. A fenyőmunkából meggazdagodni nemigen lehet, épp csak annyi bevételt termel, hogy megérje vele foglalkozni.

Újév első napjaiban aztán, a díszeiktől megfosztott, megtépázott és megkopaszodott, kihajigált fenyők szomorú látványa fogadja az ünnepek után munkába igyekvőket (a hagyomány szerint Vízkeresztkor még egyszer meggyújtják a karácsonyfa gyertyáit, majd a fát tűzre vetik, csak egy ágacskát tűznek belőle a szentkép mögé a gonosz ellen). A levitézlett karácsonyfák elszállításáról aztán már jórészt az önkormányzatok gondoskodnak (nem a termelők vagy a kereskedők). Van ahol ledarálják, és a komposztálódott anyagot talajtakaróként hasznosítják, máshol erőműben égetik el biomasszaként, de sok helyen a dicső fenyők az otthonokban, tüzelőként vagy állattakarmányként hasznosulnak - a karácsonyi tündöklés után is.

Akiket mélyen elszomorít az egyszerhasználatos, kidobott karácsonyfák elárvult látványa, azok számára némi gyógyírt jelenthet, hogy a többször használatos műfenyőnek is megvan a maga keresztje: az előállításához ugyanis legtöbbször PVC-t használnak, ami az összes műanyag közül a legártalmasabb, mert kidobás után a mikroműanyagai, valamint az előállításához használt klóralapú vegyületei rendkívüli módon szennyezik a vízi és földi élővilágot, beleértve az emberi szervezetet is (ráadásul nem hasznosítják újra, mert a PVC annyi hozzáadott vegyszert és lágyítót tartalmaz, hogy az ehhez szükséges szétválasztás túl bonyolult, időigényes és drága). Mi több a legtöbb műfenyő nem Európában készül, ezért és szállítása és raktározása miatt a szénlábnyoma is jelentősen nagyobb, mint az igazi fenyőé.