BÜFÉDÁMA

A dolgozó nő mind szegény nő: csak a kitartott nőknek egy része él jól és fényesen" (Népszava, 1914. január 15.)

1914. január 10-én a Duna által partra vetett díszes utazókosárban „körülbelül 30 éves, keresztény típusú, közepes nagyságú, mérsékelten táplált, gondosan ápolt testű” nő holttestére bukkant két kavicsszállító bérfuvarozó. És bár „ékszert, fésűt vagy más e fajta tárgyat” nem találtak a holttest mellett, amelyet „fehér, silány minőségű batiszt ing, közönséges gépcsipke-dísszel” borított, a holt lány jóltápláltságából és ápoltságából egyértelműen látszott, hogy jómódú tetemmel van dolguk. A későbbi nyomozás meg is állapította, hogy az áldozatot „aki dúsgazdag barátja jóvoltából százezreket érő ékszer birtokába került, ezért a kincsért tette el láb alól a házvezetőnője, Kobory Róza és ennek szeretője, Nick Gusztáv facér péksegéd”.

Az akkori bulvársajtó az ügyet persze szenzációként és minden részletre kiterjedően tálalta és taglalta, azt sem rejtve véka alá, hogy az áldozat a pesti éjszaka korábbi „királynője”, a Fővárosi Orfeum Kávéház keresett büfédámája Turcsányi Emília, vagy ismertebb nevén, Mágnás Elza volt. 

A büfédáma, bármily gúnyosan, sőt lekicsinylően hangzik is manapság, kifejezetten exkluzív, attraktív, ráadásul nagy meggazdagodási potenciállal, és épp ezért sok lány számára az egyetlen, a szegénységből kitörési karrierrel kecsegtető állás volt az akkori Pest – éjszakai, félvilági, dekadens – munkaerő-piacán.

Miután az orfeumban az előadás véget ért, a felajzott és műértő publikum a nézőtérről az orfeum kávéházába tódult az újabb mulatságba, ahol bájos, elragadó, de arisztokratikus viselkedésű, selyembe és bársonyba öltözött úrnők és úrikisasszonyok háziasszonyként fogadták a fáradhatatlan, éhes és szomjas éji vendégeket. Ők voltak a büfédámák, akik munkaköri kötelezettségeik és szerepeik szerint

• odaültek a vendégek asztalához (adott esetben a szeparéban…);
• segítettek az étel és ital választásban;
• megtanították a kevésbé úri vendégeket (hal)késsel és villával enni, ételt garnírozni;
• végül haza is kísértethették magukat – a saját magát ezért a kegyért igen boldognak (és szerelmesnek) vélt vendéggel…

Nos, ilyen boldog vendég volt Schmidt Miksa bécsi bútorgyáros is – a mai Kiscelli Múzeum, akkori lakója – aki a nálánál vagy 20 évvel fiatalabb Elzát a találkozásukat követően mindenféle drága holmival halmozta el. Az eredetileg mosogatónőként, cselédként, felszolgálóként, majd pedig a büfédámaságig "emelkedő" felvidéki lány pedig, Krúdy Gyula szavaival élve „...sokkal butább volt – mint társnői mondták –, hogy ellentmondhatott volna a gazdag embernek”, elfogadta az ajándékokat, többel között azokat az ékszereket is, amelyek aztán a vesztét okozták…

Ez a kitartott nő, aki szegény, utazókosárban végezte életét, millió koronára rugó vagyont szerzett és havonta, az újságok hírei szerint, 25.000 korona bért kapott a gavallér gyárostól. Ez naponta 800 koronát tesz ki, annyit, amennyinél többet sok munkás egész év alatt nem keres meg. A havonta huszonötezer koronát „kereső” prostituált mellé gondoljuk oda a többi kereső nőket! Hivatalos kimutatások szerint Magyarországon 1388 nő dolgozik a bányákban. Ezeknek a nőknek, ugyancsak a kormány hivatalos kimutatásai szerint, átlagos napi keresete egy korona harminc fillér, évi keresete háromszáznyolcvan korona. A tolnai, győri, komáromi m. kir. selyemfonodákban dolgozó munkásnők kereseti viszonyairól ugyancsak a hivatalos jelentés azt állítja, hogy Tolnán egy 17 éves munkásnő napszáma egy korona tizennégy fillér, egy 16 évesé 83-86 fillér. Ezek készítik azt a selymet, amelybe a Mágnás Elzákat csomagolják. A váci szövőgyárban napi 14-15 óra munka mellett 60-80 fillér a napszám. A levélboríték-készítő munkásnők bérét mostanában javították 15 százalékkal: a javítás után az első éves munkásnők hetibére 10.50 korona. Varróleányok heti 8-10 koronás, irodai alkalmazott nők heti 25-30 koronás keresettel ezrével, tízezrével akadnak. Azt tanítják az iskolákban: a társadalom megbecsüli a munkát. A becsülésnek a mai világban nincsen más értéke, mint a pénz. Nézzétek, milyen becsülete van a hasznos és szükséges munkának és milyen a prostituált „munkájának”!Minő világ ez az isten teremtette és berendezte, pap és törvény védte világ, amelyben a nők óriási többségének csak a nyomorúság és becstelenség között lehet választania és amelyben a jólét és erkölcsi züllés szinte elválaszthatatlan a nők számára.  (Népszava, 1914. január 15.)