gyerek-bányász-nap

Az alábbiakat vetette papírra, a keleti-blokk proletárjai számára nem túl jó "emlékű" Engels, A munkásosztály helyzete Angliában című művében, még anno 1845-ben:

A szén- és a vasbányákban, amelyeket körülbelül azonos módon aknáznak ki, négy-, öt-, hétéves gyermekek is dolgoznak, bár a legtöbben nyolcévesnél már idősebbek. Ezeket a gyermekeket arra használják fel, hogy a lefejtett anyagot a fejtés helyéről a lóvasúthoz vagy a főaknához szállítsák, és hogy a bánya különböző részeit elválasztó ventilációs ajtókat a munkások és a rakományok átbocsátásánál kinyissák és becsukják. Ezekre az ajtókra többnyire a legkisebb gyermekek vigyáznak, akiknek ily módon napi tizenkét órán át sötétben, egyedül, szűk, többnyire nedves folyosón kell ülniük, és még csak annyi munkájuk sincs, hogy megóvná őket a semmittevés butító, elállatiasító unalmától.A szén és a vasérc szállítása igen kemény munka, mert az anyagot meglehetősen nagy, kerék nélküli teknőkben, a tárnák göröngyös talaján csúsztatva kell elhordani, hol nedves agyagon vagy vízen keresztül, hol meredek lejtőkön és járatokon, amelyek olykor annyira szűkek, hogy a munkásoknak négykézláb kell mászniok. Ezért erre a megerőltető munkára nagyobb gyermekeket és serdülő lányokat alkalmaznak. A körülményekhez képest egy teknőhöz egy munkás vagy két fiatalabb van beosztva, akiknek egyike tolja, másika húzza a teknőt. A fejtés, amelyet felnőtt férfiak vagy 16 évesnél idősebb, erős fiúk végeznek, szintén igen fárasztó munka.A szokásos nap munkaidő 11-12 óra, gyakran még ennél is több, Skóciában 14 óráig is terjed, és igen gyakran két műszakot végeznek egyfolytában, úgyhogy az összes munkások 24 órán, sőt nem ritkán 36 órán át szakadatlanul a föld alatt vannak és dolgoznak."

1950 óta szeptember első vasárnapja a „hivatalos” bányásznap Magyarországon. Az akkori kormányzat ezzel a nappal az 1919. szeptember 6-án eldördült tatabányai csendőrsortűz szénbányász halálos áldozatainak és sebesültjeinek állított emléket. Ugyanakkor a bányászok a rendszerváltás után „kaptak” (vagy inkább visszakaptak) egy másik ünnepnapot is, december 4-ét, amely Szent Borbálának, a bányászok - és még számos „tüzes” szakma: kohászok, tüzérek, tűzszerészek, ágyú- és harangöntők - védőszentjének a napja kb. a 7. századtól.