Forradalmi szabad nap

1848. március 15. csupán egy esős tavaszi nap volt. Szerdára esett és persze nem volt munkaszüneti nap, (és bár 15-én például Petőfi "kidolgozta" magát, a 16-át és a 17-ét is pihenéssel, és a naplójának irogatásával töltötte) mindannyian jól tudjuk, hogy történelmi távlatokban szemlélve ezen a nyirkos, borongós, esernyős napon Pesten és Budán nem mindennapi események zajlottak:

• a Landerer nyomda lefoglalása;
• a 12 pont (amely már 13-án, a 19-ére tervezett reformlakomára készülődvén megíródott) cenzúrázatlan kinyomtatása; 
• a Nemzeti Múzeum előtt nagygyűlés tartása;
• a Nemzeti Dal Petőfi általi többszöri elszavalása (de a Nemzeti Múzeum lépcsőjén pont nem...);
• a Közbátorsági Választmány megalakítása;
• a 12 pont elfogadtatása a városi tanáccsal, majd a helytartótanáccsal;
• Táncsics Mihály kiszabadítása; 
• a forradalmi nap végén a Nemzeti Színházban ünnepi előadás tartása.

Legújabb kori történelmünk során tehát, kiemelkedő jelentőséggel bír márciustizenöt megünneplése, hiszen mély szimbolikus jelentéstartalmat, a szabadság, a függetlenség, az ellenállás, sőt lázadás, a fejlődés, a modernizáció és nem utolsó sorban a nemzeti öntudat térnyerésének érzését hordozza magában. Ennek megfelelően márciustizenöt igencsak „érzékeny” ünnep volt mindig, bármely szelek fújtak is... 

Az 1848/49-es eseményeket követően sokáig, természetesen, szó sem lehetett március 15. megünnepléséről. Az 1867-es kiegyezés után azonban a Habsburgok már hivatalosan nem tiltották, de 1898-ig inkább csak egy megtűrt, csendes megemlékezés lehetett az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kezdete, viszont az 50. évfordulóra már törvény rendelkezett a hivatalos ünnepek sorába történő emeléséről. Bár ekkor még az ünnep központi eleme nem március 15., hanem az április törvények (az utolsó magyar rendi országgyűlés által elfogadott és V. Ferdinánd király által április 11-én szentesített törvénycsomag, amely lényegében Magyarországot rendi államból parlamentáris, alkotmányos monarchiává alakította) elfogadásának időpontja volt.

Március 15. "igazi" ünneppé az I. világháborút követően vált. 1919-ben a tanácsforradalom az örököseként ünnepli e jeles napot, majd a forradalmakat követő Horthy-rendszer törvénybe iktatott nemzeti ünneppé - és munkaszüneti nappá - nyilvánítja 1927-ben. A II. világháború után hatalomra kerülő kommunista rendszer ugyan felvállalja Március 15. üzenetét – hangsúlyozva a száz évvel korábbi események „világforradalmi” és „plebejus” jellegét –, de ambivalens hozzáállását jelzi, hogy 1951-től e napot mégis "visszaminősíti", illetve munkanappá nyilvánítja. ’56 után pedig kifejezetten kínossá vált a forradalmi márciustizenöt, és újból a tűrt és a tiltott határán egyensúlyozott – munkanap volt továbbra is, de az iskolákban ünnepélyes megemlékezéseket tartottak.

A ’70-es évektől kezdve aztán márciustizenöt a rendszerrel szembeálló demokratikus gondolkodású ellenzéki fiatalok ünnepe is lett, amely megemlékezéseket a rendőrség is szorgalmasan „látogatta”. 1972. március 15-én például komoly tüntetés volt Budapesten, több mint száz embert állítottak elő. ’73-ban rendőri gumibotozás lett a megemlékezésből, 1986-ban pedig fáklyás felvonulás indult Táncsics Mihály szobrához, amely aztán a tüntetők és a rendőrök közötti dulakodásig fajult. Utoljára 1988-ban volt hatósági atrocitás márciustizenötödikén, amely nap akkorra már érezhetően és szemmel láthatóan is utat tört magának, hogy ismét hivatalosan is nemzeti ünneppé váljon. 1989 óta aztán újból munkaszüneti nap, 1991-től pedig valóban hivatalos nemzeti ünnep.