Ez nem vicc!

2019. márc. 1. 10:19

"The best HR joke in the world!" címmel kering a LinkedIn-en egy bejegyzés, amit viccnek titulálni, pláne a legjobbnak, talán kissé erős, de tanmeseként azért bőven tartogat tanulságokat az employer brandiget zászlójukra tűző, munkaerőt-kajtató szervezetek számára:

Egy HR-vezető tragikus buszbalesetet szenved, és egyszer csak hirtelen a mennyország kapuja előtt találja magát. Csakhamar megjelenik Szent Péter, aki a következő szavakkal üdvözli:

– Be kell vallanom önnek, hogy van egy kis problémánk... Az a helyzet, hogy még soha egyetlen HR-vezető sem jutott el idáig, ezért most nem igazán tudjuk, mit is kezdjünk önnel.

– Á, értem, értem – feleli a HR-vezető - Éééés mi lenne, ha egyszerűen csak beengednének?

– Szívesen megtenném – válaszolja Szent Péter – de felsőbb parancsnak engedelmeskedem, és azt az utasítást kaptam, hogy egy napot töltsön el a pokolban, majd egy napot a mennyben, és ezt követően ön választhatja ki, melyik helyen szeretné eltölteni az örökkévalóságot.

– Inkább a mennyben maradnék – feleli a HR-vezető.

– Sajnálom, de nem térhetek el a szabályoktól. – szabadkozik Szent Péter, azzal betuszkolja a HR-est a lefelé menő liftbe, és útnak indítja a pokol felé.

Amint a lift ajtaja kinyílik a pokolban, a HR-vezető egy gyönyörű golfpályán találja magát. A távolban egy klubépületet pillant meg, körös-körül pedig számos barátját, ismerős vezetőket ismer fel a tömegben: mindenki elegáns ruhákat visel, boldogok, és örömmel üdvözlik őt. Nosztalgiáznak, sztorizgatnak, lejátszanak egy golfmeccset, együtt is ebédelnek. A HR-vezető észre se veszi, olyan gyorsan eltelik a nap, és elérkezik a búcsúzás ideje. Mindenkivel kezet fog (találkozik magával az Ördöggel is, aki – igazság szerint – egész jófejnek tűnik), és amikor belép a liftbe, integetve búcsúztatják. A lift visszaviszi a mennyország kapujához, ahol Szent Péter már vár rá.

– Most pedig itt az ideje, hogy egy napot eltöltsön a mennyországban is – mondja Szent Péter.

A HR vezető a következő 24 órát felhőkön heverészve, hárfajátékkal és énekléssel tölti el. Ezt is majdnem annyira élvezetesnek találja, mint a pokolban eltöltött napját. A nap végén Szent Péter visszatér, és így szól a HR-vezetőhöz:

– Eltöltött egy napot a pokolban és a mennyben. Most pedig, kérem, válasszon a kettő közül!

A HR vezető egy pillanatnyi gondolkodás után ezt feleli:

– A menny is nagyon tetszett, de az az igazság, hogy a pokolban jobban éreztem magam. A poklot választom.

Ezek után Szent Péter ismét a lifthez kíséri őt, és visszaküldi a pokolba. Amint kinyílik a lift ajtaja, a HR-vezető döbbenten látja, hogy egy kihalt, szennyel és mocsokkal borított pusztaságba került. Megpillantja az ismerőseit, akik rongyokba burkolózva, kopott zsákokba szemetet szednek. Csakhamar az Ördög is feltűnik, és a HR-vezető vállára teszi a kezét.

– Nem értem – suttogja döbbenten a HR-vezető. – Amikor tegnap erre jártam, itt még egy golfpálya volt, amott meg egy klub. Homárt ettünk, táncoltunk, és egy csodálatos napot töltöttünk el együtt mindannyian. Most meg csak egy kosszal borított pusztaságot látok, és a barátaim is nyomorúságosan festenek. Az Ördög mosolyogva válaszol:

– Igen, igen, mert tegnap azt akartuk, hogy mellettünk dönts, minket válassz, de ma már a csapatunk tagja vagy!

Bár sok munkavállaló érzi úgy, hogy a munkahelye maga a pokol, azt mindannyian bevallhatjuk magunknak, hogy ez azért enyhe túlzás, már csak azért is, mert a poklot nem lehet otthagyni ugyebár, az állásokat viszont fel lehet mondani, és jobb helyet lehet találni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a mai munkaerő-piac legtipikusabb jellemzője:

a magas és állandósuló FLUKTUÁCIÓ, amelyet, számos elemzés tanúsága szerint, nem a mennyei álláslehetőségek elérése táplál elsősorban, hanem sokkal inkább az adott pokoli munkahelytől – sokszor az adott főnöktől (magától az ördögtől) – való menekülés szándéka motivál.

De amíg a keresés-kiválasztás és az munkáltatói márkaépítés fókuszában a „megszerzés” és nem a „megtartás” áll, és az álláshirdetésekben, pozíciókampányokban a vonzó, sőt csábító munkáltatói kép nincs összhangban a belső munkahelyi valósággal (finoman fogalmazva: jócskán megszépítik az igazságot a munkaerő-hiánnyal küzdő munkáltatók), addig naiv ábránd a munkaerő hosszútávú és tartós biztosításának ideája, mert ahogy a sláger is mondja (illetve a fent idézett „vicc” is sugallja):

"Megszerezni megtudom! De megtartani nem, nem bírom!"