Normaemelés, Berlin, 1953

1953 tavaszán már az NDK-ból nyugatra menekülők rendkívül magas száma miatt kialakult munkaerő-hiány olyannyira veszélyeztette az NDK-át (riasztóan elfogyott a német munkáskéz, mert a megelőző években évente átlag 200 ezren hagyták el az országot és ez szó szerint összeomlással fenyegette a teljes kelet-német gazdaságot), hogy a szovjet vezetés az elégedetlenkedő keletnémet tömegek megnyugtatása, migrációjának csökkentése és a távozók visszacsábítsa érdekében komoly intézkedések foganatosítására utasította a kelet-német vezetést, akik aztán 

• növelték is a fogyasztási cikkek termelését és kínálatát; 
• segítették az önként bezárt kiskereskedések újra nyitását; 
• visszajuttatták az elhagyott mezőgazdasági egységeket és birtokokat a nyugatra menekült tulajdonosaiknak (amennyiben a korábban távozók visszatértek, persze);
• megkönnyítették az NSZK-ból érkezők zónaközi utazási engedélyének kiadását; 
• eltörölték az élelmiszerjegyek korlátozását; és visszavontak egyes áremeléseket.

Azonban a rendszerből kiábrándult keletnémeteket feszítő feszültség csökkentését ezekkel az intézkedésekkel már nem sikerült elérni, mert míg a saját földön gazdálkodók, a kisiparosok és a kereskedők kaptak némi engedményeket, addig a munkásokat igen hátrányosan érintő normaemelésekhez (amely a munkaidő növekedését és a bér 10%-os csökkenését jelentette) és az általános 10%-os teljesítménynövelési elvárásokhoz nem nyúlt a kelet-német vezetés.

Márpedig nagyon nem jó ómen túlteljesített célokat és növekvő munkaidőt csökkenő (teljesítmény)bérrel elismerni…

A mozgolódások a Stalinallee erőltetett presztízsberuházásokat végző, sztahanovista építőmunkásai körében kezdődtek meg. Majd június 15-én, a Stalinallee-hoz közeli friedrichshaini kórház építőmunkásai sem vették fel a munkát. Június 16-án már közel ezren tüntettek Berlin szerte. Június 17-én pedig az építőmunkások sztrájkja a kommunista rendszer, illetve a proletár-diktatúra elleni nyílt felkelésként átterjedt az egész országra, amelyben több mint 270 településen, 600 üzemben, 300-400 ezer, jórészt munkás vett részt. A tiltakozó tömegek ekkor már – messze meghaladva a normaemelés visszavonásának igényét – szabad választásokat, a politikai foglyok szabadon bocsátását, és Németország egységének visszaállítását követelték. A zavargások kezelésének érdekében a szovjet megszálló hatalom június 17-én délután kihirdette a szükségállapotot és a Volkspolizei (állami rendőrség) karhatalmistáival együttműködésben fegyverrel lépett fel a tüntető felkelők ellen. Június 18-ra a helyzet normalizálódott.

A helyzet megoldása során mintegy 20 ezer személyt letartóztattak, 3 ezer főt börtönbüntetésre, 1200-at kényszermunkára ítéltek, 150-200 tüntető életét vesztette, 21 személyt pedig a statáriális bíróság ítélt halálra és végeztetett ki, így minden visszazökken a megszokott kerékvágásba, ahogy azt Bertolt Brecht a fenti események ihlete A megoldás című költeményében meg is fogalmazta: