A láthatatlan munka látható elismerése azért még várat magára…

A láthatatlan munka – de helyesebb inkább anyagilag-nem-értékelt vagy térítésmentes (házi)munkának hívni – olyan típusú munkavégzés, amelynek elvégzését természetesnek, magától értetődőnek vesszük, és így a teljesítéséért nem is akaródzik fizetést adnunk (gyakran még köszönetet sem…), sőt egyenesen felháborodunk, ha ezek elvégzéséért a munkát elvégző dolgozó anyagi kompenzációt merészel kérni:

• természetesnek vesszük például, ha étteremben ebédelünk az étel árában megfizetjük a szakácsok, felszolgálók, takarítók munkabérét, de ha egy ismerősünk kerti partiján esszük tele magunkat, nem fizetünk lópikulát sem a vendéglátóinknak az általuk nyújtott szolgáltatásokért, mint ahogy szintén nem fizetünk semmit a vasárnapi családi ebéd elkészítéséért sem a háziséfnek;
• mélyen a zsebünkbe nyúlunk otthonunk, lakásunk, házunk, kertünk rendben tartásáért, betegeskedő háztartási eszközeink megjavításáért, de gyakran még csak meg se köszönjük, ha mindezeket, szinte észrevétlenül, egy családtagunk végzi el;
• fizetünk a bébiszitternek a gyermekünk felügyeletéért, de ha a nagymama látja el ugyanezt a feladatot (feltehetően magasabb hozzáadott értéket teremtve, úgy mellesleg!), akkor nagyvonalúan elsiklunk az anyagi kompenzáció felett;
• a tanárok bérért (igaz, nem túl magas bérért…) oktatját, tanítják, nevelik, foglalkoztatják gyermekeinket, de senki nem ad anyagi ellenszolgáltatást, órabért vagy túlórapótlékot, annak a szülőnek, nagyszülőnek, aki órákon át csináltatja gyermekével a házifeladatát, magoltatja a kötelező verset, vagy varrja számára a farsangi jelmezt;
• az orvosok, ápolók, egészségügyi kisegítő személyzet abból él (anyagi értelemben), hogy beteg szeretteinket ellátják, ápolják, de nem jut eszébe senkinek anyagilag kompenzálni azt a feleséget vagy édesanyát, aki éjt nappallá téve ül férje vagy gyermeke betegágya mellett;
• a barátunk, országos cimboránk empatikus képességeit latba vetve, értő figyelemmel és ingyen hallgatja lelki kiborulásainkat, miközben súlyos pénzeket fizetünk ugyanezért a pszichiáterünknek, pszichológusunknak, coachunknak, esetleg az ezoterikus tanácsadónknak.

és így tovább és tovább… Ijesztően hosszan lehetne sorolni az „anyaságtól” kezdve, a „gondoskodáson” át, a „nevelésen”, a „szocializáción”, vagy épp a „közösségi normák és értékrendek átadásán” keresztül a „betegápolásig” vagy az „önkéntességig” azokat a tevékenységeket, amelyeket gyakorlatilag nem tekintünk munkának, számunkra egyszerűen láthatatlan (hobbinak vagy természet adta, ösztönös kötelességnek vesszük?!), így ódzkodunk megfizetni ezek elvégzésének valódi értékét. Ennek tükrében persze érthető, hogy nem kicsi társadalmi méretű meghökkenést, értetlenséget, sőt felháborodást, éles kirohanásokat, vérre menő vitákat idéz elő, ha a láthatatlan munka egy-egy – talán mondható, hogy precedens értékű – esetben mégis láthatóvá válik:

2015-ben Argentínában a házasságban élő nők “gazdasági függőségének” ellensúlyozásaként, bevezettek egy pénzügyi kompenzációs lehetőséget. Ez a gyakorlatban úgy jelent meg például, hogy amikor egy közgazdasági diplomával rendelkező, ám a szakmájában nem dolgozó, hanem a családja és gyermekei mellett háztartásbeliként tevékenykedő feleséget 27 évnyi házasság után elhagyott a férje, a 60 éves asszony – aki a végzettségének megfelelő munkát már képtelen volt találni, sőt a nyugdíjához sem voltak meg a szolgálati évei – bírósághoz fordult, amely összesen 8 millió peso, azaz 173 ezer dollár kártérítésre ítélte az egykori férjét. Más szavakkal: a bíróság az asszony otthoni anyagilag el-nem-ismert munkavégzéséért mintegy havi 150 ezer forintot ítélt meg. 

De a kínai polgárjogi törvények szerint is, annak a házastársnak, aki több feladatot vállal a gyermekek és idősek ellátásában, a háztartásban, a ház körüli munkák elvégzésében, válás esetén jogában áll kompenzációt kérnie. 2021-ben meg is született egy óriási feltűnést keltő unikális ítélet: a kínai bíróság a feleségét 5 év után elhagyó férjet 50 ezer jüan (2,5 millió forint) kárpótlás megfizetésére kötelezte a felesége által éveken át végzett ingyenes többlet (a férj számára „láthatatlan”) házimunkáért cserébe.  

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), adatai szerint a 15 és 64 év közötti korosztályban a kínai nők átlagosan 234 perc (3,9 óra) térítésmentes házimunkát végeznek naponta, míg a férfiak csupán 91 percet (1,5 óra).

Talán itt az ideje, hogy a bíróságok mellett, mi is szembenézzünk a láthatatlan munkával kapcsolatos paradigmáinkkal (is!), nemcsak azért, mert az anyagilag el-nem-ismert munka értéke nemzetgazdasági méretekben is jelentős, egyes kalkulációk szerint akár a GDP 25%-t is elérheti, hanem mert időráfordítás tekintetében is hasonló, ha nem több időt töltünk el a "láthatatlan" feladataink elvégzésével, mint a termelő-szolgáltató munkahelyi elfoglaltságainkkal!