Munkáltatói elkötelezettség - nem a szavak, a tettek szintjén

A (magyar) munkavállalók igen sokat méricskélt foglalkoztatójuk iránt mutatott elkötelezettsége (engagement) sokszor csak rugalmatlanság (pseudo loyality, or fidelity), amely gyakran a dolgozók lustaságából, kényelméből, és/vagy munkaerőpiaci versenyképtelenségükből adódik. De a zsák megtalálja a foltját! Mert bár a valódi, mély dolgozói elköteleződés a munkáltatók abszolút elvárásaként jelenik meg, a foglalkoztatók a maguk részéről is csak álszent azonosulást tanúsítanak a dolgozóik iránt, amely csak addig tart, amíg a humán erőforrás hozza a "számokat". 

Az alacsony munkavállalói elkötelezettség-elégedettség a foglalkoztatóknak nagyon sokba kerül. A Gallup globális (160 országban felvett) 2023-as munkavállalói elégedettségfelmérése szerint, mintegy 8,8 milliárd dollárba (amelyben benne van például az innováció, a tulajdonosi szemlélet hiánya éppúgy, mint a kínálkozó lehetőségek elvesztegetésének "ára"), ami a világ GDP-jének 9%-a!

De hála az égnek, voltak - és bizonyára vannak is - kivételek:

1. Ganz Ábrahám 1844-ben hozta létre alig hét embert foglalkoztató kis vasöntödéjét Budán, amelyben saját szabadalma alapján gyártott kéregöntésű vasúti kerekeket, vasúti kereszteződési csúcsbetéteket, gabonaipari őrlőhengereket (és 1849-ben „Ne bántsd a magyart!” feliratú ágyúcsöveket …). Huszonhárom évvel később, 1867-ben, a százezredik kéregöntött vasúti kerék legyártásakor, Európa 59 vasúttársaságának beszállítójaként, már közel 400 munkavállalót foglakoztatott, akik gyermekei közül 64-nek a keresztapja is ő volt (mindegyikük számára végrendelkezett is, talán nem véletlen, hogy temetésekor a gyászmenete élén vasöntödéjének munkási haladtak…). Ganz Ábrahám halála után az öt részlegből álló családi öntöde ’Ganz és Társa Vasöntő és Gépgyár’ néven részvénytársasággá alakult, vezérigazgatójának pedig 1875-ben Mechwart Andrást nevezték ki, akinek irányításával az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legjelentősebb vállalatcsoportja jött létre. Legnagyobb horderejű húzása a villamos részleg létrehozása, illetve az egyfázisú transzformátor gyártása volt, amely egy új iparág alapjait teremtette meg, meghozva a Ganz vállalatcsoportnak a világhírt. Az eredeti öntödében pedig egészen 1964-ig termelés folyt... 

2. RENDSZABÁLY Zsolnay Vilmos pécsi gyárában dolgozók részére: < ... > "10. § Minden bírság levonások, azok kivételével, melyek késő érkezés és eltöltött kevés munkaidő vagy a gyártulajdonos megkárosítása miatt vonatnak le, a betegalap és segélypénztár javára esnek, melynek rendeltetése, hogy részint a gyárban alkalmazottak betegségi költségeit fedezze, részint pedig beteg, szerencsétlen munkásoknak segélyt adjon."

3. "A tőke kötelezettséggel jár" – mondotta volt a XX. század elejére Európa egyik legnagyobb és legmodernebb cégbirodalmát felépítő és irányító, a 250 hektáros gyártelepen, 216 épületben, harmincezer dolgozót foglalkoztató, Weiss Manfréd. Hatalmas vagyonát a legkevésbé sem csak magára költötte, százával lakásokat, utakat, dolgozói számára kórházat, óvodát létesített, de felkarolta a (csepeli) izraelita és keresztény felekezeteket, diákszövetségeket, karitatív szervezeteket és ingyenkonyhákat is. Karácsonyi gyermek-felruházási akciót hirdetett, de adott pénzt a messinai földrengés áldozatainak, röntgenautót a Magyar Vöröskeresztnek, csecsemőotthont Csepelnek. Weiss Manfréd volt a valaha élt leggazdagabb magyar, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt...

4. A mindössze négy polgárit (és egy kereskedelmi tanfolyamot) végzett Aschner Lipót 60 évet dolgozott az Egyesült Izzónál, nem mellesleg ezen időtartam felét annak első embereként. Az általa alkalmazott munka- és vezetési módszereknek, a szociális-központú dolgozóösztönzésének (munkáslakásokat, uszodát, kultúrházat építtetett, sőt  üdülési lehetőséget, nyugdíj-, baleset- és betegsegélyező-pénztárt biztosított a dolgozói számára), valamint a tudatos, egyetemi színvonalú szakember- és utánpótlás-nevelésének és az innováció-alapkutatás-termékfejlesztés-alkatrészelőállítás-végtermékgyártás-értékesítés szinergikus egységét megvalósító üzleti stratégiájának köszönhetően a kis újpesti villamossági és izzógyár Tungsram néven modern, számos világszabadalommal rendelkező nagyvállalattá fejlődött. Topmenedzsersége mellett Aschner Lipót közéleti ember, és lokálpatrióta is volt. Mikor a gyára Újpestre költözött (1901) ízig-vérig újpesti lett, sőt 1907-ben már a városi tanács képviselője – 1925-ben az UTE elnöke – lett, és anyagilag is támogatta a gyárának és a gyár dolgozóinak otthont adó települést. Azonban a zsidó törvények idején szemére vetették, hogy éhbérért alkalmaz munkaerőt. Valójában azért vett föl állástalan keresztény dolgozókat szellemi munkakörökbe – ténylegesen nagyon alacsony fizetésért, hiszen érdemi munkát végezniük nem kellett – hogy minél kevesebb zsidónak minősülő szakembert kelljen elküldenie…

5. Oskar Schindler, szudétanémet származású üzletember (ma inkább – pejoratív értelemben… – a „vállalkozó” szót használnák rá), a Német Katonai Hírszerzés (Abwehr) kémje, a Német Nemzetiszocialista Munkapárt (NSDAP) tagja, 1939 októberében  Lengyelország német lerohanását követően vásárolta meg zománcozó üzemét Krakkóban, olyan zsidó befektetők tőkéjének bevonásával, akik a zsidótörvények miatt nem tarthattak maguknál nagyobb összeget és így próbálták meg vagyonukat „árja” ügyletekbe menekíteni, és olyan gettólakó zsidó kényszermunkásokat alkalmazva, akik a zsidó törvények miatt messze a legolcsóbb munkaerőnek számítottak akkoriban. A karrakói gettó felszámolásakor Schindler nem kevés kenőpénzzel, feketepiaci áruval, ajándékokkal elérte, hogy az ő munkásai külön táborban, a gyár területén lakhassanak, ahová engedélye nélkül náci fegyveresek nem léphettek be, nem verhették és ölhették meg a dolgozókat (senkit sem küldhettek koncentrációs táborba), kétszer annyi élelmet kaptak, és egy titkos „kórházat” is fenntartottak a betegek részére. Amikor a szovjet csapatok elérték Lengyelországot, Schindler gyárát is átköltöztették, de jó nemzetiszocialista kapcsolatainak köszönhetően nem messzebb, mint a Szudétavidékre, Brünnlitzbe. A költözéskor készült az 1098 nevet tartalmazó „Schindler listája”, amely azoknak az értékes és nélkülözhetetlen zsidó munkásoknak a nevét tartalmazta (az időseket 20 évvel fiatalabbként, a gyermekeket felnőttként tüntetve fel), akiket a biztos halál helyett Schindler magával menekíthetett az új gyárába, amely aztán egészen 1945. május 8-ig működött. 30 évvel később, Oskar Schindlert, egyetlen náci párttagként, Jeruzsálemben, a Sion hegyén temették el, és 1993-ban a Világ Igaza címmel tüntették ki.

6. Egyszer feltették a kérdést Csíkszentmihályi Mihálynak, hogy azok közül akikkel valaha találkozott ki volt a legboldogabb ember (akit leginkább átjárt a flow), a következőt válaszolta: "Nem tudom, mert azt látni nem lehet. De egyszer beszélgettem egy textilgyárossal. Több ezer ember dolgozott a gyárában, és a gyár köré felépült egy egész kis közösség, ott laktak a munkások. Aztán egyszer csak leégett a gyár. Szerencsére volt biztosítása, de ő a biztosítótól kapott pénzt főleg arra használta, hogy tovább fizesse a munkásait! Vagy két évig fizette őket, amíg újra felépítették a gyárat, és újraindult a termelés. Majdnem az összes megtakarítása és befektetése erre ment rá, de azt mondta: „Ők is dolgoztak nekem, most rajtam a sor, hogy én segítsek nekik.” Ha nagyon kellene valakit mondanom, nos, őt választanám."