A karantén nélkül talán még az alma se esett volna le a fáról

Esko Valtaoja finn csillagász szerint, a modern elméleti fizika alapjait lerakó Isaac Newton  

úgy a kortársak, mint saját írásai alapján egy arrogáns szarházi volt. Védelméül annyi hozható csak fel, hogy talán ő volt minden idők legnagyobb zsenije.”

Isaac Newton arroganciáját talán nem, de zsenijének materiális megnyilvánulásait nagyban befolyásolhatta az a tény, hogy az 1665-ben kitört nagy angliai pestisjárvány idején a híres cambridge-i Trinity College, amelynek az ifjú Newton is hallgatója volt, szó szerint hazazavarta diákjait és professzorait, hogy az otthon elszigetelt, veszélytelenebbnek hitt magányában (önkéntes karanténban) folytassák tanulmányaikat, kutatásaikat.

Az ifjú Newton, aki nem sokkal korábban diplomázott le, sem maradhatott Cambridge-ben persze, és a Woolsthorpe-i családi birtokra költözött vissza, ahol 22 évvel korábban megszületett (és amelynek kertjében az a bizonyos almafa állt). A tudóspalántának kifejezetten jót tett, hogy nem professzorai iránymutatási szerint, hanem az egyetemi kötöttségektől (és fertőtől) mentesen, szabadon fedezhette fel a természettudomány rejtelmeit. Miközben London lakosságának negyede esett áldozatul a fekete halál támadásának, Newtonban ekkor, az önkéntes karanténjának ideje alatt (kvázi home office-ban, amit lehet akár - mai szóhasználattal - sabatical-nak, esetleg munkációnak is nevezi) fogalmazódott meg többek között a gravitációs vonzás, a fénytörés, a mozgástörvények, valamint a differenciálszámítás gondolata is, amely eredményeinek köszönhetően, az 1667-es Cambridge-be történő visszatérését követően hat hónapon belül egyetemi tanár lett, két évvel később pedig már professzorrá nevezték ki.

A későbbiek során már, pláne az 1692-93-ban történt súlyos idegösszeomlását követően, élete hátralévő három és fél évtizedében, bár szellemileg friss és aktív maradt, már nem volt igazán jelentős felfedezése…