Ahol az együttműködést nem kell fejleszteni

A David Attenborough Fans posztja szerint, egyszer egy antropológus a következő játékot találta ki egy afrikai törzs gyerekeinek:

Egy kosár finom gyümölcsöt tett a közeli fa tövébe, majd azt mondta a srácoknak: "az első, aki a leggyorsabban a fához ér, megnyeri az egész kosár finomságot." Amikor aztán jelzést adott, hogy mehet a verseny, piszkosul meglepődött, mert a gyerekek kézen fogva, együtt sétáltak oda a fához, majd egyenlő mértékben osztoztak a kosár tartalmán. Amikor az antropológus megkérdezte tőlük, miért tették ezt, hiszen  mindegyikőjüknek lehetősége lett volna megnyerni az egész kosárnyi gyümölcsöt, a gyerekek meglepődve azt válaszolták: "Ubuntu", ami szabad fordításban olyasmi jelent, hogy: ÉN vagyok, mert MI vagyunk.

Ann Landers: Mennyország és pokol című írás szerint pedig:

'Jer, lásd a poklot!' – mondá az Úr egy embernek. Beléptek egy terembe, ahol jó néhányan ültek körül egy pörkölttel telt, hatalmas üstöt. Csonttá-bőrré soványodtak, az arcuk kétségbeesett. Mindegyikük kanalt tartott a kezében, mellyel az üstbe nyúlhatott, de a kanál nyele sokkal hosszabb volt, mint a saját karjuk, így nem tudták a szájukba tenni az ételt. Leírhatatlanul szenvedtek. 'Most jer velem a mennyországba!' – hívta a férfit egy idő múlva az Úr. Egy másik terembe jutottak, pontosan olyanba, mint az első: ugyanaz a húsos üst, ugyanolyan sok ember, ugyanolyan hosszú nyelű kanalak. Csakhogy itt mindenkin látszott, hogy boldog és jóltáplált. 'Nem értem' – csodálkozott a férfi. – 'Miért boldogok ezek és miért nyomorultak amazok a másik teremben, ha egyszer minden ugyanaz.' Az Úr elmosolyodott: 'Ó, ez igazán egyszerű. Az itteniek megtanulták etetni egymást.'