"Gig economy" avagy a platform gazdaság hakni munkásai
A technológia fejlődésével egy új jelenség ütötte fel a fejét a munkaerőpiacon,
az úgynevezett gig economy (magyarul leginkább
„hakni” vagy „platform” gazdaság), ahová leginkább a szabadúszókat (freelancerek) és a közösségi gazdaság - sharing economy - szolgáltatóit sorolják. Ezen vállalkozások legfőbb jellemzője, hogy az üzlet
gyakorlatilag digitális piactereken működik, ahol a rendelés, az értékesítés, a fizetés
és a szolgáltatás-értékelés (no meg a foglalkoztatás maga) is kizárólag online módon, applikációkon keresztül valósul meg.
A gig economy talán legismertebb képviselője – legalábbis Magyarországon, az Uber (volt).
A bérautózást gyakorlatilag a német gépész, a belső égésű motorok és az automobilok kifejlesztésében úttörő szerepet vállaló ipari tervező és iparmágnás, Gottlieb Daimler "találta fel" 1895-ben, és Párizsban, Londonban, New Yorkban azonnal meg is indult a szolgáltatás. Budapesten 1900-ban alapították meg az első taxivállalatot, ám a fiákertulajdonosok felháborodásától és a fő bevételi forrás megcsappanásától tartva a hatóságok végül nem adták meg az engedélyt, mert: „a géperejű bérkocsi forgalmának engedélyezése egy több mint háromnegyed évszázados iparág megszüntetését jelentené, több ezer ember maradna kenyér nélkül”.
A legfőbb és legmegosztóbb kérdés, hogy az adott gig economy vállalkozás foglalkoztatottjai vajon a cég alkalmazottjainak számítanak-e és így jogosultak-e például minimálbérre, vagy épp fizetett szabadságra, és persze társadalombiztosításra. Vagy ezek a „hakni munkások” a platformot használó ügyfélnek minősülnek, akik egyébként maguk is szolgáltatást nyújtanak, de magától értetődő módon nem bejegyzett szolgáltatóként, hanem egy merőben új, atipikus, kvázi innovatív foglalkoztatási formaként ("mikorvállalkozóként") végzik a tevékenységüket. A foglalkoztatás 22-es csapdája…
A gig economy a munkaerő-piacra gyakorolt hatásának megítélése szakértőről szakértőre, vállalatról vállalatra, munkavállalóról munkavállalóra változik. Egyfelől azok, akik nem találnak állást, vagy menekülnek a lélekölő irodai vagy a brutálmonoton, futószalag melletti robot elől, megélhetést biztosító munkákat vállalhatnak el a saját időbeosztásuknak, kedvtelésüknek, lehetőségeiknek megfelelően. Cserébe azonban fel kell adniuk a munkatörvénykönyve, az állandó munkahely, a kiszámítható munkarend, a fizetett betegszabadság és nyugdíj, valamint a havi, rendszeres, legkésőbb tizedikei fizetés megnyugtató biztonságát.
A gig economy megítélése tehát egyáltalán nem egyértelmű, de az biztos, hogy jelen van, sőt folyamatosan teret nyer, így a rendszer átfogó szabályozása nem várathat sokáig magára. De az is biztos, hogy a megoldást (törvényi szabályozást) nem lehet majd hosszú távon beszuszakolni a meglévő avítt törvényi környezetbe (pedig elsőkörben ezzel próbálkoznak sokan, annak ellenére, hogy a mai foglalkoztatási szabályozás alapja még az ipari forradalom teremtette "gyári munkás" foglalkoztatási mintája), kénytelen lesz a jelen munkajogi gondolkodás is kilépni a saját maga szabta korlátok közül és egy merőben új, a technológiai fejlődéssel lépést tartani képes foglalkoztatás-szabályozási rendszert, illetve környezetet teremtve kezelni ezt az egyre növekő munkajogi nem-megfelelőséget.
