Siker és eredmény a kemény munkától és a közösség erejétől

Norvégia 16 arany-, 8 ezüst és 13 bronzéremmel zárta a 2022-es pekingi téli olimpiát, ezzel mind az aranyérmek, mind az összes érem számát tekintve az élen végzett az éremtáblázaton. Az sem mellékes, hogy Norvégia mindössze 84 sportolóval érkezett a játékokra, miközben az aranyéremtáblázaton negyedik Egyesült Államok 224, kilencedik Oroszország 212, harmadik Kína 176, második Németország pedig 149 fős csapatot nevezett, tehát a norvégok hatékonysága sem mindennapi: átlagban majdnem minden második versenyzőjük éremmel térhetett haza. Sőt még elképesztőbb Norvégia fölénye, ha az érmek számát az országok népességével arányosítjuk, hiszen a norvégok mindössze 5,5 milliós lakossága eltörpül az éremtáblázaton utánuk következő számos népes nagyhatalomhoz képest.

Naná, mondhatnánk, hiszen a Norvégiának ott vannak a „kedvező” természeti adottságaik, az északi fekvéséből adódó hosszú tél, a hideg, a hó, a jég és Skandinávia legmagasabb hegyei, na meg persze az olaj, amely bevételéből bizonyára bőven csordogálhat a sport számára is. A dolog szépséghibája azonban az, hogy bár a norvégok hagyományosan valóban erősek a téli olimpiákon, távolról sem „síeltek” mindig ennyire a mezőny előtt. A mélyponton nulla arannyal, és öt éremmel nem is olyan régen az 1988-as Calgary olimpián voltak. Ezután került sor a norvég (él)sport újragondolásáról, és az olajból ekkor már igencsak meggazdagodott ország komoly anyagi forrásokat különített erre a célra, de úgy hogy a legkevesebbet pont magukra az élsportolókra költötte/költi. A norvég élsportolók nagy része még annyi rendszeres juttatást sem kap az államtól, hogy polgári állását feladhassa, de az olimpiai érmesek, még a bajnokok sem részesülnek egyetlen fillér (øre) prémiumban sem. „A pénzjutalom megváltoztatja az embereket, és nem jó irányba” – állítja a norvég olimpikonok felkészítéséért felelős szervezet, az Olympiatoppen vezetője.

Ehelyett a norvég állam az anyagi erőforrásait a valódi tömegsport mellett a hosszú távon is kifizetődő tudományos és mérnöki munkába fekteti. „Nem foglalkozunk szkeletonnal vagy bobbal, mert túl sokba kerülnek. […] Gazdag ország vagyunk, de 

a sikernek a kemény munkából és a közösség erejéből kell származnia” – mondta még 2018-ban Morten Aasen egykori olimpikon, jelenlegi sportvezető. De hasonlóképpen fogalmazott a férfi sílövők 10 kilométeres sprintversenyének megnyerése után – a pekingi téli játékokon egyébiránt négy aranyat és egy bronzérmet szerző – Johannes Thingnes Bø biatlonista is:

...vannak napok, amikor úgy érzed, a munka felét a polírozók végzik – ez is egy ilyen nap volt.”

amely kijelentések azt jelzik, hogy az eredmények, no meg a siker, és persze annak megélése és elismerése is, valóban közösségi szintent történik norvég körökben. Nemcsak a rivaldafényben, a dobogón álló sportoló – és a mögötte álló edzők, sportvezetők, politikusok – sütkéreznek benne, hanem a háttérben dolgozó „névtelen” kétkezi munkások, mérnökök, elméleti szakemberek, tudományos munkatársak is, a norvégok számára magától értetődő módon, bőven részesülnek belőle.