Szabinapos paradoxonok

Azon nyomban, mihelyst megjelenik a vonatkozó rendelet, a dolgos-szorgos proletariátus kézbe kapja a szabadságkalkulációs naptárakat és nekiugrik, hogy a lehető legkevesebb fizetett szabadnap feláldozásával - egyúttal komoly tartalékok felhalmozásával - a legtöbb egybefüggő munkamentes napot hozza ki magának az ünnepnapok, munkaszüneti napok és áthelyezett munkanapok kavalkádja nyújtotta szabilehetőségekből.

Az utóbbi néhány évre jellemző tendencia - amit az Mt. előírásainak ez irányú változásai csak megerősítettek -, hogy a munkavállalók egyre több egybefüggő szabadságot terveznek – és akarnak is – kivenni, és a saját maguk regenerálódására fordítani. A korábbi, átlagosan hét-nyolc nap (1 munkahét) helyett mostanság nem ritka a tíz-tizennégy munkanapos – azaz két, vagy akár két és fél hétnyi – távolmaradás is a munkától, főként persze a nyári időszakban, de jellemzővé váltak ezek a hosszabb periódusok az év végi ünnepek, valamint a hosszú hétvégék környékén is. Így válik igazán érthetővé, hogy

  a hazai dolgozók csaknem 50 %-a kevésnek találja az egy évben kivehető szabadnapjai számát”

– legalábbis a Profession.hu 2019-es, 1000 fős, reprezentatív, online kutatásának eredményei szerint. 

Az, hogy a 20 nap/év alapszabadság, a gyerekek után járó maximum 7 nap és az életkorral járó maximum 10 nap pótszabadság - és a sok egyéb különböző címszóval rendelkezésre álló pótszabi (Spanyolországban és Magyarországon is, Budapesten a Terézvárosban havi menstruációs szabadságot vezettek be) vagy regenerálódási lehetőség - sok-e vagy kevés, teljes mértékig szubjektív kategória, pláne annak tükrében, hogy

a munkavállalók csaknem negyede (23%-a) nem is tudja kivenni az adott évre járó összes szabadnapját az adott évben”Vagyis - szintén a Profession.hu kutatásából származó eme megállapodás szerint - a dolgozók közel negyedénél az év végével „bennragadnak” a szabadnapok (a válaszadók 17%-a a szabadnapjai több mint 60%-t nem használja fel!) és rendszerint megpróbálják azokat a következő évre átvinni, amit azonban a törvényi szabályozás szigorúan és következetesen tilt: így a munkavállalók 41%-uknál fordult már az elő, hogy csak papíron mentek szabadságra és - a kiírt szabijuk ellenére - munkával töltik a „szabadságukat”, vagy - mint a válaszadók 33%-a - kényszerű szabadság-megszakítást szenvedtek el.

A 2020-as koronavírus krízis kissé megzavarta, de alapjaiban messze nem borította fel a (nyári)  szabadságolás évtizedek óta "jól bejáratott", bár számos paradox elemet is tartalmazó, rendjét. Igaz, hogy - a Trenkwalder közel 7000 fizikai dolgozó szabadságolási statisztikái szerint - a márciusi és április szabadságolások a duplájára nőttek az előző év hasonló időszakhoz képest, de a május már a szokásos adatot hozta. A Profession.hu 2020-as felméréséből pedig az derül ki, hogy tíz dolgozóból "csak" hármat köteleztek szabadnapjainak felhasználására a járvány ideje alatt, valamint 13%-uknál - az év végi szabitorlódás elkerülése végett - részarányos szabadságolást rendeltek el (a Pulzus Kutató felmérési eredményei szerint pedig a dolgozók 13%-ának adtak ki szabadnapokat a járványra hivatkozva, de 12%-uk járványtól függetlenül is találkozik ezzel a gyakorlattal). A hazai munkavállalók több mint 80%-a tehát, tud és akar is szabadságra menni még az idén - a járvány ellenére is, de nyaralást már csak 40%-uk tud bevállalni. De ennek oka nem a szabadnapok hiánya, hanem a - nem kis részben a COVID-19 számlájára írható gazdasági válság okozta - munkavállalói jövedelemkiesés.

A szabadságolásnak ráadásul van egy másik, sok félreértést okozó oldala is. A munkavállalók 24%-ának teljes mértékben, 53%-ának döntően, 20%-ának pedig kisebb részben, 4%-ának viszont gyakorlatilag nulla beleszólása van - legalábbis a válaszadók "érzete" szerint - a szabadságuk időpontjának meghatározásába (a munkaidőnk alakításához hasonlóan, ebben is elég rugalmatlanok vagyunk), sőt minden ötödik alkalmazott (21%) került olyan kellemetlen helyzetbe, hogy felettese ugyan engedélyezte a szabadságot a kívánt napokra, ám végül visszavonta azt. Mindez rámutat arra, hogy a munkavállalók nem igazán vannak tisztában a szabadságolás legalapvetőbb törvényi szabályozásával, valamint munkaszervezési kívánalmaival sem. Ezzel kapcsolatban két fontos dolgot minden dolgozónak érdemes tudomásul vennie és ennek megfelelően a munkáltatójával kooperálnia:

1. A szabadnapokat a munkáltató adja és nem a munkavállaló veszi ki. Azaz a munkáltató joga és kötelessége kiadni, illetve eldönteni, hogy mikor adja ki a dolgozó rendelkezésére álló szabadnapokat. A szabadságkeretéből mindössze hét munkanapról rendelkezhet szabadon a dolgozó, a többit kvázi „kérvényeznie" kell”;
2. Az éveleji szabadságtervezés nem légből kapott "hülyeség", még csak nem is indokolatlan munkáltatói önkény, hanem mind a munkáltató, mind a munkavállaló számára egy fontos (ön)érdek, amely - ha a felek, mind a munkavállaló, mind a munkáltató, jól csinálják - kielégítően, sőt ösztönzően képes meghatározni az egész munkaévet, beleértve a szabadságolási periódusokat is. Érdemes, célszerű, sőt szükségszerű élni a szabadságtervezés lehetőségével és jogával!